Mese

Stefán Luca meséje:

A róka kedvenc étele

Ropi, a róka már napok óta nem fogott semmit. Elröppent a finom fácán, meglógott a zamatos egér, de még az ízletesnek kinéző gyík is túl fürgén szökött be a kövek közé.

– Na, majd a nyulat elkapom – gondolta, és arrafelé osont, amerre két tapsifül látszott ki a fűből.

Azonban Nyaláb, a nyúl idejében megpillantotta a felé suhanó vörös veszedelmet, és nekiiramodott. Árkok, bokrok fölött szökkent át, nyomában pedig ott lihegett a vicsorgó, éhes Ropi róka.

Már-már úgy tűnt, hogy Nyaláb nem menekül meg. Ekkor azonban egy tavat vett észre. Arrafelé rohant.

A tó békés vizén egy csónak ringott. Nyaláb nem sokat teketóriázott, egyetlen óriási ugrással a csónakban termett. Azt sem nézte, kiféle-miféle a csónak gazdája.

Vádli, a víziló szerencsére békés jószág volt. Eszében sem volt nyulat enni. Sőt, amikor látta, hogy Ropi is ugrik, meghúzta az evezőt. A csónak távolabb úszott a parttól. Ropi hatalmasat csobbant. Prüszkölve emelte ki a fejét, és csak úgy kapálózott, csapdosta a vizet.

– Jahaj! – kiabált. – Nem tudok úszni. Segítsetek!

– Nem bánom – mormolta Vádli. – De csak akkor, ha soha többet nem eszel sem nyulat, sem más állatot!

Ropi róka mit tehetett volna? Mindent megígért.

Vádli a part felé irányította a csónakot. Hosszú evezőjével megtaszította a rókát. Ropi csapzottan kecmergett ki. Vizes bundája úgy tapadt a testére, hogy minden bordája látszott. Most tényleg úgy festett, mint egy szál ropi. Üres bendője óriásit kordult.

Ropi szemében két hatalmas könnycsepp jelent meg.

– Soha többet nem ehetek állatot. De akkor mondjátok, mivel lakjak jól?

– Az én kedvencem a fű – mutatta Vádli. – Százával terem a réten. Kóstold meg, hátha neked is ízlik.

Ropi mohón vetette magát a fűre, de egyetlen harapás után köhögni, köpködni kezdett.

– Látom, ez nem neked való – jelentette ki Nyaláb. – Gyere, kérdezzük meg Mohát, a macskát!

Moha nem messze, a vízben állva horgászott, és kíváncsian méregette a közeledőket. Nyaláb mindent elmesélt neki.

– Értem – bólintott Moha macska. – Én rajongok a friss tejért. Kérsz? – nyújtotta Ropi felé a szívószálas poharát.

Ropi azonban épp csak belenyalintott, máris elkékült a feje. Nem kért többet a macskafröccsből!

– Mindenkinek más finom – állapította meg Nyaláb. – De ne csüggedj, segítek megkeresni azt, amit te is szívesen megeszel!

Kézen fogta Ropit, és együtt indultak neki a világnak. Átvágtak a mezőn, és hamarosan egy úthoz értek. Alig tettek rajta néhány lépést, nevetést hallottak, és egy piros biciklit pillantottak meg. A biciklin három elefánt közeledett.

Nyaláb tőlük is megkérdezte, mi a kedvenc ételük. Ecset, a kiselefánt boldogan válaszolt.

– Mi a falevelet szeretjük a legjobban. Tépek neked! – ajánlotta, és ormányával egy közeli fa lombjából hatalmas adagot szakított.

Ropi már óvatosabb volt. Egyetlen levelet vett el a kupacból, és azt is vonakodva tette a szájába, majd szinte azonnal ki is vette.

– Pocsék – sóhajtott. – Valami más kellene…

– Arrafelé lakik Sámli, a süni – intett Ecset a közeli bozótos felé. – Talán neki lesz valami ötlete!

A két barát hamar megtalálta Sámlit, aki egy kupac falevéllel játszott.

A süni szívesen segített nekik.

– Az én ebédem meztelen csiga lesz ma – mondta, és beletúrt az avartakaró nyirkos alsó részébe. – Itt is van egy, nézd, milyen szaftos!

Ropi fanyalogva vette el a csúszós, nyálkás falatot. Semmi kedve nem volt a szájába venni. Aztán felcsillant a szeme.

– Azt hiszem, ilyesmit nem ehetek. Hiszen a csiga állat, még ha meztelen is, és én megígértem, hogy semmilyen állatot nem eszem.

– Igazad van – helyeselt Nyaláb.

A két barát továbbállt. Hamarosan egy csapat pingvinnel találkoztak.

– A fagyasztott halhoz mit szólnál? – kérdezték. – Odahaza, a déli sarknál csakis azt eszünk.

Ropi szomorúan csóválta a fejét. Halat sajnos nem ehet!

– Akkor adok neked egy kis spagettit – ajánlotta Pacni, a legkisebb pingvin. – Azt is nagyon szeretjük.

Ropi elnyammogott egy-két spagettitésztát.

– Ezt legalább nem akarom egyből kiköpni – szólt. – De nem ízlik igazán. Nem tudnám mindig csak ezt enni.

– Rendben, akkor keresünk tovább – mondta Nyaláb.

A hegyek felé indultak. Hamarosan észrevették, hogy nagy, barna alakok közelednek. Kiránduló mackók voltak: a medvemama és a medvepapa buzgón talpaltak, és Mázsa, a medvebocs az apuka nyakából integetett feléjük.

Mázsa málnával kínálta meg Ropit. A róka egy darabig nézegette, szimatolgatta a piros gyümölcsöt. Már az illata sem tetszett neki, de bekapott egy szemet, hátha az ízével jobban ki lesz békülve. Nem volt. A lélegzete is elakadt, úgy fulladozott.

– Én még ennyire förtelmes dolgot soha életemben nem ettem!

– Nézd, ott jönnek Masni mókusék! – mutatta Mázsa a közeledő zöld terepjárót. – Talán náluk is akad valami étel.

Masniék szőlőt csemegéztek. A szőlő azonban éppúgy nem tetszett Ropinak, mint a málna. Prüszkölt és krákogott tőle.

– Most már tényleg nem tudom, mitévő legyek – sóhajtott Ropi.

– Elviszünk benneteket a városba – javasolta Masni mókus apukája. – Autóval pillanatok alatt a piacra érünk, és ott aztán válogathattok kedvetekre.

Nyaláb és Ropi boldogan pattant fel a kocsira. A piacon aztán Ropi nem győzött csodálkozni.

– Mennyi minden! Melyikkel kezdjük?

– Részemről a répával – ugrándozott Nyaláb. – Az a legfinomabb étel a világon. Megyek, és veszek egy zacskóval!

Ropi közben az állatospult felé sündörgött. Korgó gyomra úgy hajtotta, hogy már a józan eszét is elveszítette. Gyorsan egy kacsát és egy tyúkot vett, majd papírzacskóba csomagolva a háta mögé dugta. Így talált rá Nyaláb.

– Tessék! – nyújtotta Ropi felé a legszebb répát. – Kóstold csak meg, hátha te is szereted!

Ropi leült, és úgy tette le a saját zacskóját, hogy Nyaláb ne láthassa meg, mi van benne. Megszaglászta a répát, és fintorogva harapott bele.

Arca azonban felderült. A répa ízlett neki! Hatalmas harapásokkal tüntette el, és kért még.

Nyaláb nevetett. Örömében az összes répát Ropinak adta.

Ekkor azonban észrevette Ropi zacskóját. És a zacskó megmozdult! A kacsa és a tyúk kidugták a fejüket.

– Ejnye! – komorult el Nyaláb. – Ezt meg mire véljem?

– Már semmire – nevetett Ropi. – Az előbb annyira éhes voltam, hogy nem tudtam gondolkodni. De szerencsére most is megmentettél. Nagyon örülök neki! És ti is örülhettek, mert én meg titeket mentelek meg. Mától szabadok vagytok! – fordult a kacsa és a tyúk felé.

Ők azonban nem mentek sehová. Azonnal megkedvelték a répaevő Ropi rókát, na és persze Nyaláb nyuszit is.

Így tértek haza mindannyian egy zsáknyi répával. Innentől kezdve örökös jó barátok voltak. Saját veteményesükben később maguk termesztették a zsenge répát, és mindenkit megkínáltak belőle, aki arra járt.

Ha nem hiszed, látogasd meg őket te is!